Utolsó kérésünk!

Alulírott Magyar-Állampolgárságot kérek
Nem vagyok szerb, román sem német.
Itt Erdély szívében élek,
Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.

Valamikor régen, amikor megszülettem,
Magyarország volt a szülőhazám nékem.
Mások döntötték el hova tartozásom,
Egy Párizs melletti béketárgyaláson.

Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek,
Kik magyar földön piócaként éltek.
S amikor legutóbb csatát vesztettünk,
Áruló férgekként fordultak ellenünk!

Így került szép hazám tolvajok kezébe,
Az árulóknak ez lett busás fizetése!
Szeretnének minket ma is kiirtani!
Mert az ellopott javakat vissza kéne adni!

Remélem és hiszem fordul majd a világ!?
Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág!?
Nem lehet, hogy a sors mindig verjen minket,
S állandóan nyaljuk vérző sebeinket.

Százszor megfizettük a reánk rótt adót,
Amit a balsors vállainkra rakott!
Nem voltunk, nem leszünk szolganemzet soha!
Eljött az idő végre: mostan, vagy soha!

Mély álmából lassan felébred a nemzet,
Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek!?
Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ
Hogy kinek jár a tövis, kinek a virág!

Vár reánk a szép nagy közös Európa:
Határait védjük évszázadok óta!
Nyugodtan élhettek benne a nemzetek,
Megvédték őket vitéz, magyar kezek!

Te szép Erdélyország, mikor leszel szabad?
El kéne már űzni a kakukkmadarakat!!!
Te aki egykor sasok fészke voltál
Ily szomorú sorsra miért is jutottál?

Te vagy a magyarok igazi bölcsője,
A magyar nemzetnek voltál megmentője.
Elkerült minket a török veszedelem,
Itt magyar volt minden fejedelem!

Nem kedvezett nekünk a huszadik század
Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat!
Egy kakukknemzettség sunyi, lusta népe
Árulásért kapta hazámat cserébe!

Lett is üldözése itt a magyar szónak
Sokan letagadták, hogy magyarok voltak.
Mások meg elmentek új hazát keresni,
Idegen hazában sorsukat siratni.

Én aki maradtam nagyon szépen kérem!
A Magyar-Állampolgárságot adják meg nékem.
Ígérem az leszek, aki voltam,
Én magyar maradok itt az ősi honban!!!